Kosmeo

„A kozmetika szó eredendő jelentése: kosmeo – rendezni, harmonizálni, a kozmosszal összefüggésbe hozni.”
(Kádas Ágnes)

Dr. Hauschka kezelés

A Dr. Hauschka kozmetikai kezelések középpontjában a vendég áll a maga individualitásával, melyre a kozmetikus teljes figyelmével ráhangolódik. A kozmetikus belső jelenléte és figyelme a különleges kvalitású érintés legelső alapfeltétele. Ez az érintési minőség és a kezelés átgondolt, egyénhez igazodó menete az arckezelést átfogó egészségápolássá teszi. A kezelés során használt Dr. Hauschka kozmetikumok a válogatott, ritmikus előállítással feldolgozott gyógynövény kivonataikkal, jótékony védőburokkal veszik körül az embert, és védik a környezet károsító hatásaival szemben. A kezelés, amely – mint minden életfolyamat – maga is ritmikus lefutású, a teljes, fizikai-lelki-szellemi embert segíti, támogatja, stimulálja a nyirokrendszert, elősegítve ezzel a méregtelenítési, kiválasztási folyamatok egészséges egyensúlyát.

Next

Horváth-Biczó Andrea

Az első Dr. Hauschka kezelés átélését követően egyértelművé vált számomra, hogy ez az a szemléletet, amelynek szellemében a továbbiakban tevékenykedni szeretnék. Immár közel tíz éve dolgozom kizárólag Dr. Hauschka termékekkel a Rudolf Hauschka és Elisabeth Sigmund által kidolgozott egyedülálló módszer szerint. Rendszeresen visszajáró páciensek és saját magamon megtapasztalt hatás alapján elmondhatom, örömmel tölt el, hogy munkámmal támogatást adhatok a hozzám fordulóknak. Hiszem és tapasztalom, hogy szervezetünk rendelkezik saját erőkkel, táplálja- és megújítja önmagát.

Next

Kapcsolat

Horváth-Biczó Andrea
Dr. Hauschka kozmetikus

Sophianum Antropozófiai Központ

Hattyúház, 1015 Budapest, Hattyú utca 14.

+36-20/250-5052

hbiczoandrea (kukac) gmail.com